TomÓra

Órákról és órás szerszámokról. Órás szakmai fogásokról és műveletekről órarajongótól órakedvelőknek!

2010. november 28., vasárnap

Biburo -az előzmény

Az órák gyűjtésével együtt megszületett az igény bennem, hogy a napi, heti, havi járáseltérést (hétköznapi -nem túl szerencsés- fogalma szerint: pontosságot) állíthassam. Ez az elvárás, később miután a szerelés, az órák szétszedése, tisztítása is magával ragadott kiegészült azzal, hogy a járáshibák szépen megjelennek a különböző típusú óra pontosság mérő gépeken -tehát ebből a szempontból is hasznos lehet egy efféle szerkezet beszerzése.
A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldást kezdetben egy ingyenes program a Biburo letöltése jelentette.


A program  igényel még egy hangszedőt (mikrofont), egy erősítőt (az érzékelt jel ugyanis nagyon gyenge) és egy számítógépet. Piezoelektromos mikrofont, gitárok hangszedőjéből, régi digitális zenélős órák hátuljából bányászhatunk, mini erősítő kapcsolási rajza pedig az interneten fellelhető.


Az erősítő elkészítése természetesen igényel némi szakmai ismeretet. Nekem egy műszerész-mérnök ismerősöm készített egy, utána mindvégig jól működő kis kütyüt lett.

A mérés során számomra leginkább az óráknak a mikrofonnal történő szilárd kapcsolatának elérése volt nehéz. Főleg a karórák jele ugyanis igen csekély s csak megfelelő érzékelés mellet született jó jel. Nálam ez a probléma mindvégig fenn maradt. Az a módszer hogy egyszerűen rátettem az érzékelőre az órát csak a zsebóráknál hozott kielégítő megoldást.


Ha megszületett a jel onnan kezdve azonban a Biburo már nagyon hálás kis eszköz volt. A lengésszám beállítása után megszületett a régi vibrografokról jól ismert pöttyözött jel kezdődhetett a szabályozás. Sajnos azonban már egy nap múlva is érezhető volt, hogy valami nincs rendben. Az órák napi valós járáseltérése  ugyanis teljesen mást mutatott mint a gép által kalkulált érték. A magyarázat a számítógépben keresendő: a számítógép alaplapjának, hangkártyájának időalapja ugyanis nem kellően pontos. Ezt a problémát, tehát egy kellően állandó időalapot már a hatvanas évektől kvarc generátorok, kvarc oszcillátorok beépítésével oldották meg az efféle szerkezetekbe. Természetesen erre egy program nem lehet felkészülve s a számítógépek internetes időszinkronizálása sem teszi szükségessé ilyen részegységek beépítését.

A tapasztalatom tehát az volt, hogy a Biburo alkalmas járathibák felderítésére, azonban szabályozási feladatokra szűk körben alkalmazható. Más megoldás után néztem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése